Jordánia
jordániai utazás
Jerash
Aljoun

Ajloun uralkodó erődítménye körülbelül 20 kilométerre található Jerash-tól, melyet a Jeruzsálem felől érkező keresztes hadak előrenyomulásának megakadályozására és a karavánutak, zarándokutak védelmére emeltek.
Ez az erődítmény szép példája az iszlám építészetnek, és uralja széles e vidéket, a Jordán folyó északi völgyét, s annak bejáratát.
Ajlountól nem messze találjuk Ikrimah bin Abi Jahl sírját. Korábban egyike volt azoknak, akik elkeseredett ellenségei voltak a Prófétának mindaddig, míg fel nem vette az iszlám vallást.
Ajlounban van az Al-Khadir-szentély (Szt. György szentély) is. Szent György az istent rendületlenül hívő, imádó és szolgáló ember ismeretében állt, így a közel-kelet legkedvesebb szentjeinek egyike lett. Sok szentélyt és templomot szenteltek a tiszteletére.
 

Umm Qais

Ammantól körülbelül 110 kilométerre található Umm Qais, az ókori Gadara, mely Jordánia legészakibb turisztikai látványossága. A romváros fő látványossága a Nyugati Színház, a Bazilikaterasz, a boltok utcája és a Nyphaeum. A bazaltváros kronológiai sorrendben szemlélteti az antik kultúrát.
 

Jordánia
Jordánia
Jordánia